Tiszavasvári 3D

TISZAVASVÁRI 3D


2012.július 28.-án került megrendezésre az Észak-alföldi Régió 3D Bajnokság záró fordulója Tiszavasváriban. A program már megszokottá vált ezen a versenyen, hiszen jól működik, mint egy olajozott gépezet. Nem túl korán ébresztő, mert végre nem a világ végére kell menni versenyre, gyors regisztráció, lilahagymás zsíros kenyér, kávé, cigi, verseny. Rengeteg barát, ismerős és olyanok is akik csak ritkán vesznek részt a versenyeken, de erre mindig eljönnek. Pálya nagyon jó, célok erdőn, mezőn, bozótban, pusztában. Sok benézés, nagy nevetések, a végén meg bosszankodás, hogy nem lett volna baj ha kicsit összeszedem magam. Poénlövés külön díjért és eredményhirdetés. Kupák, érmek és oklevelek mindenkinek, aki arra érdemes és utána egy bejelentés, ami sok ember számára hidegzuhanyként jött: TISZAVASVÁRI NEM RENDEZ TÖBB VERSENYT!!!


Már a verseny után megindultak bennem a gondolatok és az érzések, amiket szeretnék megosztani veletek. Számomra mit is jelentettek ezek a versenyek, amiket itt Tiszavasvári határában szerveztek? Talán így lehetne összefoglalni. Minden jó kezdete! Hogy miért is mondom ezt? Vegyük sorra azokat a dolgokat, amiket ennek a csapatnak és ezeknek a versenynek köszönhetek, amiért soha nem lehetek elég hálás nekik és soha nem fogom tudni meghálálni. Valamikor 2009 nyarán jött a láttam a kiírást, hogy Tiszavasváriban 3D-s vadászverseny lesz. Ez nekem teljesen új volt, addig csak tradis versenyekre jártam. Rábeszéltem egy-két ismerőst, hogy próbáljuk ki, hiszen nincs messze és hátha jó lesz. Az első 3D-s versenyen itt vettem részt. Nagyon jó volt, érdekes és nehéz volt a pálya, sok új dolog, sok új ember. Néhány év távlatából talán már ki merem mondani, ennek a versenynek köszönhetem, hogy talán egy életre beleszerettem a 3D-be és nem engedem. Az eredményem persze csapni való volt, de ez a verseny nem lelombozott, hanem gyakorlásra sarkalt, hogy minél jobb legyek. Ne legyen elég az, hogy eltalálok egy vesszőfogót 25 méterről, hanem az is, hogy hol és hogyan. Közben eljött a következő verseny is Tiszavasváriban, amit már nagyon vártam és megint néhány baráttal együtt ott toporogtunk korán reggel a regisztrációnál, ahol már ismerősként fogadtak. Megint egy jó verseny, megint egy újabb élmény, megint egy csodás nap. A kellemes élmények után ellátogatunk még sokfelé, de főkén a 3D versenyek vették át a fő szerepet. Sajnos mire kezdtem volna formába lendülni jött a tél és az unalmas esték. Ekkor jött az ötlet, hogy talán magam készíthetném a vesszőket. Megint a Tiszavasvári csapat egyik tagja segített az első lépéseknél, hogy ne kelljen sok-sok tévutat bejárni. Amint egy kicsit enyhültek a mínuszok már mentünk is gyakorolni, hiszen már közeledett a Tiszavasvári versenysorozat első fordulója! Minden egyes versenyük jó előre bekerült a naptáramba és elsőbbséget élvezett, akár vállalva az ajtócsapkodást is! 


El is jött a 2010-es évad első versenye, ami még kicsi havas, latyakos, mínuszos volt, de már nagyon sokan vártunk és ez látszott a versenyzők számán is. Nagyon jó hangulatban telt ez a verseny is, ahol életemben először vehettem át az első helyezésért járó kupát, érmet és oklevelet. Ez hatalmas dolog számomra a mai napig és kupáim között mindig kitüntetett helye lesz ennek az elsőnek, amit ennek a csapatnak köszönhetek. Ebben az évben a versenysorozat minden egyes fordulóján részt vettem és mindig nagy élmény volt. Az év végén megalakult a mi kis csapatunk is. Az új egyesület első versenye mi is lehetett volna más, mint a Tiszavasvári SE 3D szakosztályának záró fordulója, ahol az egyesület akkori teljes tagsága megjelent. Sokan ekkor szerették meg a 3D-t ugyanúgy, mint én egy évvel korábban. Még ebben az évben rendeztünk egy baráti éjszakai 3D versenyt, ahol megint a Tiszavasvári csapat segített állatokkal, felszerelésekkel és jó tanácsokkal.


A következő évben, 2011-ben már mi is megpróbálkoztunk azzal, hogy 3D versenyeket rendezzünk. Nem volt eddig sem titok és soha nem is tagadtam, hogy saját versenyeink szervezésénél és rendezésénél sokszor vettem át ötleteket a Tiszavasvári csapattól. Erre a legjobb példa az általuk meghonosított pontozási rendszer. Ez főként az ösztönös kategóriák versenyzőinek kedvez, aminek sok új embert köszönhet ez a szakág. Az évek alatt jó kapcsolat alakult ki a Tiszavasvári csapattal és sokat versenyeztünk együtt. A beszélgetések során többször is felmerült, hogy össze kellene fognia a két csapatnak és valami különlegeset összehozni. Addig-addig törtük a fejünket, amíg ki nem ötlöttünk egy olyan versenyt, ami még nem volt a megyében. Ez lett a SZABOLCS 3D MARATON. Ez volt az első közös versenyünk, ami megmutatta, hogy a két csapat jól tud együttműködni és sok mindenre képes együttes erővel. Az Észak-alföldi Régió 3D Bajnokságának fordulói során is segített egymást a két csapat, aminek köszönhetően zökkenőmentesen tudtuk lezárni a tavalyi évadot.


Megint jött a tél, de most nem pihengettünk. Már ekkor elkezdtünk készülni a 2012-es évadra, tervezgettük a versenyek időpontjait, 3D bajnokság fordulóit. Ebben az évben is szerettünk volna valami újat meghonosítani a megyében. Megint összefogott a Tiszavasvári SE 3D Szakosztálya és a Keleti Turul. Arra gondoltunk, hogy legyen egy verseny, ami lehetőséget ad arra, hogy a régió versenyzői egy nap alatt szerezhessenek minősítést. Ne kelljen sokszor több száz kilométert utazniuk és drága szállást fizetniük. Ez a verseny lett a Harangodi 3D Minősítő. A két csapatnak egy olyan pályát sikerült összehozni, amiről sokan elismerően nyilatkoztak. A csapatok együttes munkájának egy újabb érett gyümölcsét szüretelhette az, aki ott volt és részt vett. Ebben az évben még végigcsináltuk a régióbajnokságot közösen és le is zártuk.


Ezután került bejelentésre hogy vége. Nem lesz több verseny Tiszavasvári határában, amit ez a nagyszerű kollektíva szervez. Számomra ez nagyon szomorú és úgy gondolom, még sokan vannak így ezzel. Mindent összefoglalva csak ezt szeretném mondani ennek a kis létszámú, de nagyon lelkes csapatnak. Köszönök nektek mindent, amit önzetlenül adtatok nekem és a többi íjásznak. Köszönöm a jó versenyeket, a kiváló vendéglátást, a baráti tanácsokat és a rengeteg segítséget, amit tőletek kaptam, kaptunk. Szeretném név szerint kiemelni azokat, akik nagyon sokat tettek az íjászatért, az íjászokért és a 3D szakágért.


KÖSZÖNÖK, KÖSZÖNÜNK NEKTEK MINDENT!
SEPSI ISTVÁN
KOVÁCS LÁSZLÓ
HUSZÁRSZKI JÁNOS
KÁDÁR GYULA
NAGY GÁBOR



« Előző: Útkeresés visszalépés az előző oldalra Következő: Az íjászatról szubjektíven »
Képgaléria
 
Facebook

 

18 méteres Íjászpálya

Megnyílt a Keleti Turul Íjászaküzletben a 18 méteres íjászpálya

XVII. Napkor 3D eredmények

XVII. Napkor 3D eredmények

XVI. Napkor eredmények

XVI. Napkor eredmények




Keleti Turul Íjász Egyesület
4400 Nyíregyháza, Korányi Frigyes u. 175.

Vadászíjászat - Pályaíjászat - 3D íjászat